Most akkor flört vagy nem flört?

Tudom ugyan, hogy néhányan cseppet berzenkedni fognak a bejegyzésem esetleges pajzán jellege miatt, de úgy érzem, meg kell osztanom mindenkivel a tegnapi napom tíz legjobb percét. Ha az ember Pesten van, és van néhány órája körülnézni, meg némi pénze is, akkor megnéz néhány boltot. (Amúgy az ember nem szokott boltokat nézni, vásárolgatni meg egészen ritkán, de most fájt a foga egy gyönyörű malachit fülbevalóra, és meg is vette. De ez nem lényeges a történet szempontjából.) Most kivételesen azért esett a választásom a Nyugati mellett lévő hatalmas izére, mert egyúttal meg tudtam venni a visszaútra a jegyet is, és nem elhanyagolandó, hogy bent azért nincs akkora hőség, mint kint délelőtt 11-kor.

Úgyhogy bátran nekivágtam gyalog az odavezető útnak (villamos kizárva, ugyanolyan meleg van benne, ráadásul levegő sincs, és rengeteg büdös ember tartózkodik a belterében), borvíz a táskámban, legyező a kezemben, az utcák árnyékos oldalát választottam. Már majdnem a célnál voltam, amikor éreztem, hogy a lábam mintha kezdene cseppfolyósodni, a szememet meg hiába dörzsölöm, mert fényes nappal is csak feketét látok magam előtt. Összeestem, no. Nem ájultam el, mert éreztem, hogy a testem nem koppan rá az aszfaltra, hanem elkap két erős kar (pontosan úgy, mint a Jókai-regények idevonatkozó részeiben), és megtart.

Mosolygó fiatalember volt, leültetett egy székre, tiszta zsebkendőt vett elő. Olyan igazi nagy, hófehéren csillogó batisztot. Hideg vízbe mártotta, megtörölte vele az arcomat a halántékomat meg a kezemet, a csuklómra pedig csorgatta a vizet. Profi volt, na. Én is tudom, hogy mi a teendő, de magammal akkor semmit sem tudtam volna kezdeni, annyira szédültem a melegtől. Közben pedig folyton kérdezte, hogy jól vagyok-e, meg hogy fel tudok-e állni, hívjon-e mentőt. A végén már csak röhögtünk, mert aki elment mellettünk, nézett nagyokat, hogy ez a fiú térdel előttem a nagykörúton (a zsebkendő addigra már eltűnt), én pedig a sötétzöld ruhámban elhaló hangon rebegem neki a választ.

Ő a másik irányba fordult, amikor nevetve elbúcsúztunk egymástól.