A szemem alatti árok és a sápadt arcom eléggé felkelthette a figyelmet, ennek következtében kicsit el is kényeztettek, ami kifejezetten jólesett az egyhónapos megfeszített munka és hajszálon csüngedező idegállapot után. Úgyhogy gyorsan megengedtem magamnak, hogy rosszul legyek, amit szerencsére nem vettek észre, de veszettül szorongatott. Szalonnasütéskor hiába is menekültem a füst elől, úgyis folyton követett, emiatt egy idő után feladtam, és egy piros, kockás szalvétába fojtottam a füstölés következményeit. Végre levehettem a cipőt, és élveztem, amint a rövidre nyírt fű csiklandozza a meztelen talpamat, majd az érdesebb, de mégis puha homokból halmot gyűjtöttem a talpam alá. Füstszagú lett a ruhám, a hajam, az arcom is kormos lett egy cseppet: ha szentiván lett volna, még a tüzet is átugrom.
Közös főzés, kihunyó tűz melletti történetmesélés, borozgatás, eperfa-kopasztás (erősen lila lett a nyelvem meg a kezem), foci, hazaindulás előtti kétségbeesett telefonkeresés (nem tudom, mekkora a valószínűsége annak, hogy 13 emberből kettőnek teljesen egyforma telefonja legyen), majd felszabadult röhögés a végén, füstszag az autóban. És persze rengeteg fénykép. Nagy-nagy köszönettel tartozom mindenkinek, hogy ennyire jó volt, és remélhetőleg megfolytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése