2007/05/04
Esőőőő
Ó je. Végre úgy gondolta az időjárás, hogy rendes lesz, és megszabadít a kínjaimtól. Nemcsak engem, hanem az összes olyan embertársamat, akik végigszenvedték az utóbbi két napot (főleg a tegnapi volt rettenetes), mert folyton csak készülődik valami, melegfront vagy micsoda, esőfelhők, szél, aztán utolsó pillanatban meggondolja magát. Ez az ötperces csepergés már biztató, hátha lesz folytatása. Most viszont kizárólag olvasni és hortyogni fogok egész délután, mint egy rossz mormota, mert a mai korai felkelés és ez az időjárás nem tett túl jót. Még Adoniszom is szenved tőle, pedig őt ezek jóval kevésbé viselik meg. Egészen pontosan fogalmazva ma délutánra átmegyek mosogatórongyba. Ki lehet szolgálni, lesni a kívánságaimat. Majd este viháncolok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Néhány éve úgy ünneplem meg a nőnapot, hogy ezen a napon külön figyelek arra, hogy tegyek valami ténylegeset a nőtársaimért. Adományt küldök...
-
"A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni." "Majd ha mindenki megszülte a maga két-három va...
-
Vagy hullámzó horgolás. Attól függ, honnan nézzük. A lényeg az, hogy elkészült a december óta készülő, „hullámzó tenger” fantázianevű takaró...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése