Vizező

Ma volt az uszoda első szabadtéri napja, tíz napig zárva volt. Természetesen nem hiányozhattunk, már mindkettőnknek hiányzott az úszás. Úgyhogy uszinkálás volt a délelőtti program. Harminc fok van a városban, de a víz kellemes, és főleg hűvös. Tiszta, átlátszó, és az alján visszacsillog a klórízű napfény. Hosszan és tempósan úsztam, hagytam, hogy simogassa a testemet a víz, és valami régi, kedves álom emléke tört fel bennem. Nem tudtam, hogy Posszeidón ilyen finoman tud cirógatni. Ha Amphitritét is ezzel kezdte volna csalogatni, biztosan nem szökött volna bele az Atlanti-óceánba, hogy aztán holmi fejlett kommunikációjú delfinek mentsék meg (Thanks for all the fish...).  

Mellettem mindenféle emberek úsztak el, én meg mintha csak lebegtem volna a vízen, nem kellett megerőltetnem magam, hogy előbbre jussak, szinte magamtól haladtam. Azt hiszem, kezdek átváltozni.