Történetek a múltamból

A közelmúltban találkoztam a régmúlttal. A régmúltam egyik fontos darabkájával. Előbb felhívott telefonon, aztán megegyeztünk, hogy találkozunk. Egymás régmúltjai a jelenben. Kicsit tartottam tőle, hogy nem ismerem meg, de feleslegesen aggódtam. A hangja nem változott, pedig legalább nyolc éve nem láttam, és még régebbről ismerem: ugyanolyan jellegzetesen ejti a szavakat, mint azon a vidéken szokás, szemüvege is van, de más kerettel, a szeme pedig ugyanolyan csillogóan kék. Az a pár őszülő hajszál pedig még jól is áll neki, különben is elvesztődik a szőkés hajában. Na jó, azért van egy apró hibája is: a hasa. Nekem kicsit túl kerek. De nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint a Fülesem. Nem volt akadozó beszélgetés: olyan érzésem volt, mintha ugyanott folytattuk volna, ahol legutóbb abbahagytuk.

Persze most is kaptam olyan választ, hogy majd tíz év múlva beszélünk még erről vagy arról, amiről most teljesen különbözőképpen gondolkodunk. Most őszintén: ez a harmincat legalább nyolc éve elrúgott férfiak állandó kiindulópontja 25 évesekkel szemben? :-) (Óóó, értem már, a tapasztalat, höhö...). Igazából ennek a felvetésnek nem látom értelmét, mert most valahogyan gondolkodom valamiről, és nem tudhatom, hogy 5 vagy 15 év múlva mit fogok róla gondolni. Úgyhogy nem is foglalkozom ezzel, hogy mi lesz akkor. Bőven elég nekem a jelen, a jövő holnap kezdődik.