Szédült nap

Fülledt meleg volt ma, a szél meg sem akart mozdulni. Egy szál semmiben ültünk a szobában, félóránként zuhany, mosdás. Félájultam hevertem az ágyon majdnem egy órán keresztül, és képtelen voltam felállni, vagy bármit is tenni. Ötkor végül ki kellett mennem, mert órán voltam, de még akkor is szembejött a meleg az utcán, és vadul belevágott a testembe. Letaglózott. Legyezőt elő, árnyékba be, de nem lett sokkal jobb.

Most viszont jő a nagy idő, eső lesz. Dörög az ég, néha egy-egy csepp eső is leesik már. Szeretem az esőt, nem félek tőle. Nyári záporok idején nem menekülök előle, hanem engedem, hogy megáztasson: nem vagyok cukorból, miért mennék eresz alá? A nap meg a szél majd megszárít. Régebb valósággal vadásztam az ilyen záporokat, tudatosan készültem rájuk. Olyan ruhát vettem, a cipőmet vízhatlan zsákba raktam, amikor elkezdődött. Akkoriban nevezett el Viharkirálynőnek egy vicces kedvű ismerősöm, mert szerinte annyira jól érzem magam az esőben, mintha „elememben lennék”, a szó legszorosabb értelmében.

Egyetlen nagyon kellemes élményem van Kolozsvárral kapcsolatban is. Negyedéves voltam, már a vége felé jártunk, június volt. És a nagy melegben egyszerre minden különösebb bejelentés nélkül ömleni kezdett az eső. Patakokban folyt a víz mindenhonnan, másodpercek alatt elázott mindenki. Nekem el kellett jutni a bátyámhoz, és nem akartam megvárakoztatni, úgyhogy szépen levettem a szandálomat, be a hátizsákba (az nem ázott át), a hosszú szoknyámat feltűrtem a derekamba (nem kell aggódni, a térdem még mindig nem látszott), és mentem. Természetesen engem sem került ki az eső, az eresz alól az emberek pedig nagyon néztek, hogy meg vagyok-e bolondulva, hogy ilyen időben sétifikálok. A lábamat nem igazán láthatták, mert bokáig elöntött a víz a járdán is, és mikor le kellett lépni, akkor még jobban. Legszívesebben meztelenül állnék ki az ilyen nyári záporokba, hogy ne legyek beszorítva a mégoly kényelmes ruháimba sem, de ezt olyan helyen kell művelni, ahol nem lát senki. Engem ne bámuljanak.

Nagyon jó érzés volt: hasonló egy rituális tisztuláshoz. És mindezt mezítláb... Utána zuhanyoztam, hogy ne legyen ázott nyuszi szagom, és ruhát is cseréltem. De azért látni kellett volna azt az arcot, amit azok a meglett tanáremberek vágtak, amikor megláttak belépni a kapun: cipő nélkül, enyhén sáros lábbal, folyt rólam a víz, a ruhám rám tapadt, a hajamat ki kellett csavarni, de olyan boldogan és elégedetten vigyorogtam, hogy egyesek már lázat akartak mérni. Nem hagytam.
Tíz perccel később: most kezdett el esni az eső. Szeretnek engem az elemek.