Válasz arra a kérdésre,

hogy miért szeretem az ujjbegyet. Mert nemcsak érzékelni lehet vele, hogy hideget vagy meleget fogtál meg, hogy érdes-e a tárgy vagy sima; nálam ezek az érzékelések visszafelé is működnek: valami különleges érzéki örömben részesülök, amikor érintek, tapintok, fogok. Van itthon egy törött fülű csupor, abból isszuk a vizet. Mindig igyekszem úgy megfogni a csuprot, hogy a törés mentét érintsem valamelyik ujjammal: többször végigsimítom, csukott szemmel kitapogatom rajta a csorbulás egyenetlenségeit. Szeretem megfogni a virágok szirmait, a vastag, húsos, vagy éppen szúrós leveleket, megérinteni és végigsimítani a hosszú töviseket, beletenyerelni a fűbe, vagy felfelé fordított tenyérrel állni az esőben.  

Szeretem a liszt szélkönnyű puhaságát, a prézli darabosságát, a tej kezemen szétfutó, csiklandozó hajszálereit, a felfuttatott élesztő habos folyékonyságát. Mindig alaposan megtapogatom a könyv lapjait, megcsavargatom a drótokat az ujjaim között, erősen odanyomom a hüvelykujjamat az asztal éléhez. Jólesik a kés élének hidegsége és szúró fájdalma, amely régi önbüntető szokásomat juttatja eszembe, az injekcióstű kihúzása után kibuggyanó vér melegsége, mások hajának finom cirógatása, a billentyűzet behunyt szemmel való tapogatása. Szeretek lyukakat fúrni a frissen hullott hóba, belemarkolni, és nézni, ahogyan elolvad az ujjaim között. Szeretem izgatni az ujjbegyeimet.