Dógozok

Ha vakáció, akkor könyvtár. Pontosabban akkor több könyvtár. Ugyanis ilyenkor nincs akkora tolongás, lehet levegőt venni, mosolygósabbak a könyvtárosok is. Szombaton és hétfőn zárva lesz a könyvtár, ami érthető: pihenjen, locsoljon, büdösíttesse magát, ünnepeljen az, aki akar. De hogy erre a hétre miért kellett kitalálni, hogy csak délután négyig tartanak nyitva... Mire az ember belejön a az olvasásba meg a jegyzetelésbe, már mehet is haza. Pedig tízre mindig ott vagyok (hamarabb nem megy, későn fekszem), és nem ebédelek közben, hogy ne töltsem az időt feleslegesen, legfeljebb veszek egy üveg ásványvizet.
A vakációban nem vagyok ugyanolyan „egyetemi polgár”, mint máskor? Mikor lesz itt is olyan, mint nekik ott né... És én még csak hallgassak, mert ez egy új épület, incifinci számítógépekkel, könyvekkel, wi-fivel, lifttel, budival. Igaz, hogy mucsok könyvtáros itt is van, de velem már nem igazán mernek kikezdeni, mert egyszer kimutattam a fogam fehérjét.

Viszont a raktárban dolgozni igazi élmény. Itt vannak ugyanis a napilapok, amiket nem lehet kivinni a raktárból sem. Nem tudom, miért, de a szabál az szabál. Először is: a raktár tele van régi folyóiratokkal, amikben ki tudja, milyen gombák tenyésznek, plusz a por. A földet ugyan törlik, de a napilapok oldalait nem törölgethetik le hetente. Tehát marad az állandó prüszkölés, miközben mindenki sajnálkozva kérdezi, hogy meg vagyok-e hűlve. Aztán kiderül, hogy allergia, akkor még jobban sajnálnak, de tenni sajnos nem tudnak semmit.

Aztán az ember nekiáll dógozni, vagy legalábbis annak nevezi: olvas, jegyzetel, csodálkozik, röhög nagyokat az 1880-as évek hajnövesztő szereinek hirdetésein (meg úgy egyáltalán az összes hirdetést nagyon élvezi, és elhatározza, hogy egyszer ebből fog tanulmányt írni). Aztán bejön Raktáros Néni Egy, és jóízűen elkezd falatozni, utána bevág egy csokinyuszit is. Olvasó meghúzza magát, és Green Day-jel a fülében próbál nemes munkájára koncentrálni. Bejön Raktáros Néni Kettő is, aki ugyancsak kivégez egy csokinyulat: szerencsétlen Kutatónak már a nyála is csorog, hiába csak kakaómassza, de hősiesen újra a szöveg fölé hajol. Igen ám, de Kutató nem számolt azzal, hogy ha Raktáros Nénik megeszik a csokikat, kiürül a szájuk, és egyébre fogják használni, nevezetesen beszélgetésre.
Kutatóról tudomást sem véve, boldogan röhögik ki azokat az olvasókat, akik helytelenül töltötték ki a raktári kérőlapot, és nem hajlandóak segíteni (pedig van a raktárban két számítógép is), majd lead egy újat.
Miután a kéréseket teljesítették, és szusszanatnyi idejük van, gyorsan (és főleg hangosan) megbeszélik a legújabb Vészhelyzet-fejezetet, Klúni bicepszeit (van neki olyan?), szapulják a gonosz főszereplőt, osztják az igazságot. Olvasó ilyenkor maximumra húzza a fülén a zenét, s úgy gondolja, hogy ebből értenek, de sajnos nem tudnak angolul, úgyhogy nem érthetik meg, hogy mit jelent az, hogy: „it all keeps adding up, / I think I’m cracking up, / Am I just paranoid? / Or I’m just stoned...” A shrinkes részt most még csak azért sem idézem, bleeee.