A mare in the night

És csak azért nem nightmare, mert így elvesztődik az összetétel utótagjának jelentősége. A kanca. Persze etimológiailag fogalmam sincs, hogy van-e valami köze a rémálomnak egy kancához, de mivel magam is előszeretettel gyártom a népetimológiákat, hadd legyen. Amúgy elég riasztó lehet kancával álmodni. Én csődörrel sem szeretnék. Ha már muszáj álmodni, mert még ott sem hagy békén a tudatalatti meg Freud meg Lacan, akkor kizárólag virágokkal meg szép és kedves emberekkel, de nem mindig jön össze. Főleg mostanában, mivel két-három hete visszatérő álmom az, hogy valaki meg akar ölni. Nem szoktam az olvasmányaimat megálmodni, és nem hinném, hogy Sartre, Küroszi Theodorétosz vagy Proust még az álmaimba is be akarnának lopózni. Habár aljasul próbálkoznak vele a mucskok, múltkor is nem hozzáragadtam egy könyvhöz?  

In medias res kezdődik. Semmi gyanútlan séta a parkban, vagy túl sok madár, esetleg gonosz kacaj a háttérben, baljós zene. Semmi. Hanem egyből jön a kés. Általában kés. Habár tegnapelőtt szike volt, erre határozottan emlékszem. Az a rossz az egészben, hogy látom közeledni a kést (tegnapelőtt a szikét), de nem tudok elmenekülni. Pedig nem vagyok sem lekötve, se lebénítva, se szedálva. Mindeközben tudatában vagyok annak, hogy most belém fognak vágni egy hatalmas kést (vagy szikét), de a kíváncsiság (nem a rémület, azt érdekes módon nem érzek), hogy mi fog történni, ott marasztal. Mintha a saját viviszekciómra lennék kíváncsi. Nem, azért nem hiszem, ennyire még én sem vagyok hasadt. Közben meg folyton mondogatom magamnak, hogy ez egy álom, három napja is ezt álmodtam, most ez fog történni, most az... De azért mégiscsak rettegek valahol, mert folyton arra gondolok, hogy mi van, ha végül mégis belém vágja, s én hülye meg csak ülök és várom, hogy mikor lesz az akkor. Aztán vízben úszva felébredek.