Szimbiózis

Egymásra utalt együttélésnek is mondják. De leginkább csak akkor, ha mutualizmus áll fenn, mert ez a szimbiózisban résztvevő mindkét félre nézve előnyökkel jár. Ebben az esetben a kapcsolat létfontosságú. A két fél kölcsönösen kielégíti egymás igényeit, egymáshoz igazítják azokat, folyamatosan érzékeny jeleket küldenek a másik felé saját újabb keletű szükségleteikről, és igyekeznek azoknak a lehető legjobban megfelelni.

Egy idő után különösebb erőfeszítés nélkül is érzékelik a másik felet, és egymáshoz alkalmazkodva megpróbálják a legjobb körülményeket megteremteni egymásnak. Ennek folyamán egyre inkább szükségük van a másik támogatására, a külvilág megfelelő körülményeire, miközben létrehozzák egymás számára azt a tág teret, amelyben a másik szabadon mozoghat, és egyik sem árt a szabad mozgásával a másiknak, mert pontosan érzékeli, hogy azzal közvetve saját magának tesz rosszat, hiszen a másikra károsan ható tevékenység a szimbiózis mutuális volta folytán visszahat rá. A szimbiózis nem szinonimája két, a külvilággal szemben összefogó organizmus szövetségének. Mert a szimbiózisra hat a külvilág, szüksége van megfelelő (külső) körülményekre (is), de a szimbionták csak azokat a külső hatásokat illesztik be belső életükbe (a szimbiózisba), amelyek mindkettejük számára haszonnal járnak.   Hosszabb tartamú szimbiózis során akár összenövéssé is alakulhat a két fél kapcsolata, amelynek következménye a szétválás képtelensége. Egyik a másik nélkül nem tud élni, egymás szimbiontáivá válnak. Ezzel együtt jár az is, hogy ha az egyik szimbionta meghal, a másik élettartama hirtelen drasztikusan csökken. Még elél esetleg néhány napig, de utána menthetetlenül és nyomtalanul elpusztul, hiszen a közösen felépített környezet a két fél halálával megszűnik.