Hetfü

amikor még a fü se nől. De ma elmentem az egyetemre, és újból megcsodáltam a pénteken kitakarított PhD-szobát, és meggyőződtem arról, hogy nem álmodtam: tényleg rend volt és tisztaság. Csak megmaradna még egy darabig. Vettem egy vázát, Sultanus hozott beléje virágot, szép lett. Azóta itthon ücsörgök a gép előtt, és francia szövegekkel foglalkozom. Ezek sajnos mind sans désir et sans plaisir, ugyanis elég száraz értekezések egy 1857-es Revue des deux mondes-ból. A naplóíró öregúr ilyen témákat jegyzetelt meg: mezőgazdaság és kémia kapcsolata (megtanultam, hogy vannak talajjavító növények), regényirodalom, operakritikák, indiai és sziámi élményleírások. Dúl az orientalizmus.

Ja, és egy érdekes eset: ez a vén szatír egyre-másra nőkhöz jár, s ezeket ráadásul beírja egy könyvbe, látogatások számával, dátummal. Aztán leírja, hogy találkozott egy virágárussal (legyen X. a neve) – természetesen vele is, és egy utcai beszélgetés során kiderült, hogy ez a nő ugyanaz, mint Y. (akivel ugyancsak), vagyis két néven fut ugyanaz a nő a könyvében. Mi a reakció? Ezentúl a könyvében XY néven fog szerepelni a hölgy. Meg sem gondolja, hogy esetleg kezdett elhülyülni, mert ugye képtelen felismerni a nőt. Ezen röhögök dél óta.