Megkockáztatom. Nehogy dicsérni merjétek, nem készültem és nem is készülök költőnek, pocskondiázni szabad. Hóttrégi vers, egyszerű szerkezettel 2001-ből. Csak hogy ne unatkozzatok.
Vallomás
Szíved dobbanását hallom a sötétben,
Ereidben piros vér folyik, s ha
kiszabadul, fonálként csordul le bőrödről.
Reszkető kézzel tapogatlak, nyújtom feléd magam,
s te remegve ölelsz magadhoz...
repülünk a csillagok közt
Elsuhan mellettünk a világűr
robbanó égitestek, megszülető csillagfények
Táncoló csillagok suhannak el,
végigsimítva ölelkező testünket...
puhán megérintenek, nem szúrnak
Lebegünk a végtelenben, a
születő-elmúló kozmoszban,
Ezerszer megújul a fájó káosz, s
éget belülről a vágy...
megszűnik köröttünk a lét
Kapkodunk az elfogyó levegőért
S a hirtelen beállt csöndben
Szíved dobbanását hallom a sötétben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése