K.O.

Kész, végem van, tegnap este kiütöttek. Egész napos utazás után talán nem is csoda. Tízkor beestem az ágyba, elaludtam, aztán tizenegy felé arra ébredtem, hogy kaparászik valami a torkomon, taknyom-nyálam-könnyem egybefolyik, valaki láthatatlanul ráült a tüdőmre, de a hátamat is nyomta egyúttal, ráadásul szomjas is voltam. Valami jótét lélek (lehet találgatni, hogy kicsoda volt) megitatott egy pohár C-vitaminos vízzel, attól jobban lettem. Most megint nem vagyok valami fényes helyzetben, de elviselhető. Csak az dühít az egészben, hogy egész télen semmi bajom nem volt, még csak egy köhögés sem hagyta el a számat, erre márciusban valami nátha vagy micsoda ledönt a Piedesznek nevezett tálról.   Anyám szerint igyam csak szépen a C-vitamint, és egyek citrusféléket, mert attól még a hülyeség is szépen oldódik, úgyhogy elég jó kilátásaim vannak. Csak az a gond, hogy a gép előtt ülve patakokban folyik a könnyem, ami eléggé megnehezíti a munkát, mert folyton törölgetni kell. És hiába ajánlgattok ágynyugalmat, az ma nem igazán fog összejönni. De azért igyekszem én, nem véletlenül neveznek engem a hősiesség mintaképének...