Tegnap beígértem egy ábrahámos sztorit, vagyis annak magyarázatát, hogy tulajdonképpen miért is nem volt nekem soha szimpatikus a pária, pátria, pátriárka (ez a jó). Igyekszem sorrendbe helyezni. Az érthetőség kedvéért nem teszek különbséget Ábrám-Ábrahám és Szárai-Sára között, hanem végig Ábrahámnak és Sárának fogom őket nevezni.
Elindulnak ugye Úr-Kaszdimból, aztán az éhínség miatt elmennek Egyiptomba. Mit mond Ábrahám Sárának, a felségének? „Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy. Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak. Mondd azért, kérlek, hogy húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.” (1Móz 12,11b-13, Károli-ford.) Így is lesz, Sárát elviszik a fáraó udvarába, aki „feleségévé teszi”, Ábrahámot megjutalmazza. A dolog persze kiderül, s a fáraó számon kéri Ábrahámon, hogy miért nem mondta meg, hogy Sára a felesége, utána pedig visszaküldi hozzá. Ábrahám nemcsak gyáva (nem védi meg Sárát), hanem önző is, ráadásul képes feláldozni a feleségét a saját jólétéért (a fáraó megjutalmazza). Az „életben maradjak éretted” pedig gyöngyörű eufemizmus, csak éppen érdemes volna azon is elgondolkodni, hogy vajon Sára ehhez az egészhez mit szólt: hogyan élte meg azt, hogy őt a férje prostituálja azért, hogy juhokat, ökröket, szamarakat, szolgákat, szolgálókat, nőstényszamarakat és tevéket kapjon érte?
Sára meddő volt, rábeszéli Ábrahámot, hogy menjen be Hágárhoz, hogy legyen utód. Az meg is teszi, s mikor Hágárról kiderül, hogy gyereket vár, Sárát már nem is veszi figyelembe. Naná, hiszen tőle fog megszületni az utód, márpedig úgy tűnik, hogy a termékenység tesz uralkodóvá vagy szolgává. Sára persze irigykedik, de hát magára vessen. Ha a termékenységnek akkora a becsülete (vagyis a nő arra való, hogy gyereket szüljön), akkor Hágár nem is viselkedhetik másként. Sára Ábrahámnak panaszkodik, Ábrahám pedig elhárítja magáról a felelősséget, azzal, hogy Hágár Sára szolgálója, ő tegyen vele, amit akar. Sára pedig kegyetlenül bánhatott vele, mert Hágár megszökik, és csak az angyal tudja rábírni, hogy visszatérjen. A körülmetélkedést viszont aláírom neki, nagy bátorság (és őrültség) kellett hozzá.
Aztán Ábrahám megint megcsinálja a fáraóval elkövetett figurát, amikor Gérárba mennek. Abimélek elvitette Sárát (mert Ábrahám megint azt hazudta, hogy a húga). Aztán kimagyarázza, hogy tulajdonképpen a húga is, vagyis a féltestvére, szóval mégsem hazudik, de azért a biztonság kedvéért (mert attól tartott - már megint? -, hogy nem istenfélők) mégsem árulta el, hogy a feleségéről van szó. A juhok és ökrök itt sem maradnak el.
Sára megszüli Izsákot, de látja, hogy Hágár fia is növekedik, és attól tart, hogy osztozni kell azon a vagyonon, amit kényszerprostitúcióval szerzett, ezt pedig nem engedi a büszkesége. Ábrahám kételkedik abban, hogy el kéne kergetni Hágárékat (úgy látszik, tanult a dologból), de milyen jó, hogy ott van Isten, akire minden kényes döntést rá lehet fogni, akire rá lehet bízni a kikergetett szolgálót és a fiadat. Ábrahám és Sára tulajdonképpen halálra ítélték Hágárt és Izmaelt azzal, hogy kikergették őket a pusztába.
Amikor végre megvan Izsák, van utód, nem kell osztozni senkivel az örökségen, akkor jön az abszurd kérés: áldozd fel nekem. Hiába na, én biztos azt mondtam volna Istennek, hogy kérjen olyant, amit meg is tennék, de valószínűleg ezért is nem vagyok hívő. (De a mélyen hívő anyámtól is hiába kért volna ilyesmit. Apám viszont feláldozta a családját a nemzet és az egyház oltárán, meg is lett az eredménye. Úgy látszik, nem véletlenül kéri isten a férfiaktól az áldozatot: tudja, hogy egy nő sokkal nehezebben tenné meg.) Nem így Ábrahám: annyira hisz (ami úgy is értelmezhető, hogy annyira elvakítja a saját hite és önzése, hogy tetszedjen az Úrnak - magyarán: nyal neki), hogy képes lenne feláldozni Izsákot. Folyton csak azt mondja, hogy „ímhol vagyok”, s Izsákot azzal szédíti, hogy majd az Úr gondoskodik az áldozatról. Ugyanaz az elhárítása a felelősségnek, mint Hágár esetében.
Sára meghal, Ábrahám pedig új feleséget vesz magának. Ez azért furcsa: miért kell neki másik feleség, ha már van utóda, ráadásul Izsák a megígért utód? Ábrahám ekkortájt már igen vén, a férfiklimaxon is túl, ahol a kurtafarkú (hoppá, ezt abbahagyom), szóval nem igazán valószínű, hogy a vágya hajtotta volna. Valószínűleg csak a szokásnak engedett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése