Őfelsége arról írt, hogy a blogger és az a személy, aki a blogokat a maga fizikai valójában írja, nem ugyanazok. Ezzel alapvetően egyet is értenék, a gond azonban ott kezdődik, amikor a naiv blogger maga esik abba a hibába, hogy totális valóságként, történelemként tálalja a maga szövegeit. Megesik azonban az inverz eset is, amikor a blog olvasói értelmezik így a történeteket. Olvasóként a referencialitás bűnébe esni nagy hiba lehet. A bloggeren számonkérik a szöveg valóságtartalmát (nem kettőkor indul a pesti gyors, hanem 13.42-kor), s megpróbálják alakítani azokat a múltbeli eseményeket, amelyeket a blogban leírva látnak. A próbálkozás ab ovo felesleges, hiszen a múltbeli eseményeken nem lehet változtatni. Ha lehetne, nem halt volna meg az anyai nagyapám 36 évesen, apám nagybátyja nem esett volna el a fronton 21 éves korában, én pedig valószínűleg idejében meggondoltam volna, hogy meg akarok-e egyáltalán születni.
Ha mindenki számára egyértelmű lenne „a fikció” és „a valóság” közötti határ, bátran megmutatnám a blogomat másoknak is. Ha tehát nem tartanék attól, hogy mindenképpen magukat felismerni kívánó személyek is olvasnák a blogomat, akik utána tennék a szememre a hányást úgy virtuálisan, mint „a zéletben”, elárulnám még néhány embernek, hogy második identitásom van. Hasadt személyiségem. Akit mégsem kórházba kell vinni kezeltetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése